„Milyen szép ez a kép, milyen élethű!”– mondjuk gyakran. „Érdekes az a festmény!” – ezt is mondjuk, de ez általában azt jelenti, hogy furcsának, sőt, rossznak, de legalábbis érthetetlennek tartjuk (mi ebben a művészet? ilyet én is tudok!)
Egy képzőművészeti alkotás, amelyik nem élethű és/vagy nem szép, már kevesek tetszését nyeri el. Talán sejtjük, hogy van valami mögöttes tartalma, de „az már belemagyarázás lenne!”, és ráhagyjuk.
Aki mégis kíváncsi, mit lehet egy műtárgy mondanivalója, rögös úton indul el. A legtöbb magyarázat, amit katalógusokban, könyvekben, újságokban találunk, szakmabelieknek szól. Tele van ki nem fejtett utalásokkal, szakszavakkal, kibogozhatatlan körmondatokkal. Vannak persze közérthető írások is, de ezek sokszor annyira leegyszerűsítenek, hogy pont a lényeg veszik el.
Pedig ez nagy kár!
A művészeti alkotások az az emberi faj igazán különleges termékei, mert nem egy természetes szükségletből fakadnak! Nem azért fest, rajzol vagy készít szobrot valaki, hogy éhét, szomját elverje, fedelet szerezzen a feje fölé, vagy hogy megvédje magát, stb. Többen ezért úgy vélik[1], hogy a művészet az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól, és ilyen szempontból egy – persze nem csak képzőművészeti - műalkotás az emberi lét legteljesebb, legjellemzőbb terméke, mondhatni önmagában fejezi ki az emberi mivoltunk lényegét.
Egy képzőművészeti alkotás „új ablakot nyithat” az életünk értelmére, segíthet más szemszögből meglátni a dolgokat, mélyebb összefüggéseket. Kivon bennünket a hétköznapi rutinunkból, elvonatkoztatásra sarkall, inspirál!
Egy jó műalkotás mindig valamilyen gondolatot, ötletet fejez ki, és ezért szimpatikus nekem a belga szürrealista festő, René Magritte ars poetica-ja: „láthatóvá tenni a gondolatot”.
 |
| Magritte: Hegel's holiday http://www.all-art.org/art_20th_century/magritte1.html |
A blogom címe is az ő egyik képére – Hegel vakációja - való utalás (illetve egy szójáték a saját nevemmel). Az inspirációt a szóban forgó képhez a német filozófus, Hegel, a filozófiai dialektika prominens képviselője adta. Egy esernyőre helyezett vizespoharat ábrázol, ami Magritte szerint egy egyszerű kontraszt (a vizet taszító, és a vizet tartalmazó tárgy), mindenféle komolyabb koncepció nélkül. Vagyis nem állítja, hogy kifejezné a dialektika alapgondolatát (erről részletesebben egy későbbi bejegyzésben), de Hegel valószínűleg jót szórakozna rajta, megpihenhetnének rajta a gondolatai. Mintha csak vakáción lenne!
Valaki egyszer azt mondta nekem: „A művészet olyan, mint az agysebészet, nem való mindenkinek”. Én ezt nem fogadom el, pontosabban csak akkor, ha így értjük: nem érthet mindenki az agysebészethez, de mindenkinek joga van részesülni az agysebészet áldásaiból!
A blogom célja ez: mindenki számára érthetően, élvezhetően felfedni, milyen gondolatok bújnak meg egyes képzőművészeti alkotások mögött, és ezzel nyújtani egy kis inspirációt a hétköznapokhoz.
Fontos megjegyeznem, hogy nem vagyok sem művészettörténész, sem képzőművész. Közgazdász vagyok egy szerény festménybecsüs végzettséggel, de lenyűgöz ez a világ, és szeretném megosztani élményeimet másokkal is. Talán szakmai hátteremből adódóan előfordulnak majd tévedések ezen a blogon, de egy biztos: mindig igyekszem a tőlem telhető legalaposabban, legérthetőbben, és legizgalmasabban átadni azt, amit olvasok, látok hallok.
Remélem, tetszeni fog!
Magrit
[1] Lásd többek közt: Nietsche: Bálványok alkonya, Hannah Arendt: The Human Condition, Vercours: les animaux dénaturés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése